Mosolyotthon Alapítvány , HOHA
Mosolyotthon a Facebook-on

 




18 ALKOTÓ
99 MŰ A FOGADJ BE!
AUKCIÓ KERETEIN BELÜL.
2010





2010. szeptember. 30

Kiemelkedően magas bevétel az autista alkotók műveiből rendezett aukción

Második alkalommal került sor szeptember 26-án a Concorde Csoport és a Mosoly Otthon Alapítvány által közösen indított Fogadj be! program árverésére, melyen rendhagyó módon 18 autista alkotó 100 műve került kalapács alá. Az aukció során több mint 26 millió forint gyűlt össze a támogatóknak köszönhetően, akik a válság ellenére is nagy számban részt vettek az eseményen, és jelentős összegekkel licitálva járultak hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Az árverés bevételét az autista fiatalokat gondozó lakóotthonok kapják meg.

„Rendkívüli öröm számomra, hogy ilyen szép eredményt értünk el, mert nagyon speciális témát választottunk az idei aukciónak. Hittünk abban, hogy ezek az alkotások, melyek a Tarr Hajnalka által indított művészeti foglalkozások alatt jöttek létre, valódi művészeti értékkel rendelkeznek és érdemes rájuk több figyelmet fordítani. Természetesen ez a mi értelmezésünk, és rábíztuk a kamaraárverés vendégeire, hogy milyen megfontolásból licitáltak a képekre; mert művészetnek ítélték meg, amit láttak, vagy csak a jószándék vezérelte őket. A végeredményt illetően ez másodlagos” – mondta Jaksity György, a Concorde Csoport elnöke.

Az árverést megelőzően Tarr Hajnalka tárlatvezetésén közelebbről megismerhették a résztvevők az alkotókat és munkáikat, majd - ahogyan 2008-ban, úgy ez alkalommal is -Virág Judit művészettörténész, a Virág Judit Galéria tulajdonosa vezette az árverést Tarr Hajnalka közreműködésével. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok főigazgatója az aukcióra bocsátott művekről elmondta: „Ezekről az alkotásokról nehéz lenne megmondani, hogy kortárs művek–e vagy sem: érzékenységük, érzelmességük és anyaghasználatuk miatt bármely magasművészeti alkotással felveszik a versenyt.”

„A válság más szektorok mellett a non-profit szférát is igen súlyosan érintette. A Fogadj be! program az elmúlt két évben ezért különösen nehéz időszakban tudott segítséget nyújtani a lakóotthonok számára, köszönhetően annak, hogy a 2008. június 26-án sorra kerülő első művészeti jótékonysági aukció vásárlói három éves támogatást, elköteleződést vállaltak.

Az idei jótékonysági árverés jelentőségét az adja, hogy az otthonokban élő, főként autista alkotók munkái kerültek kalapács alá, akik értéket teremtettek, és maguk is jelentős mértékben hozzájárulhatnak otthonuk fennmaradásához.

A Fogadj be! program az elkövetkező években is folytatódik, reményeink szerint fontos kiállításokkal és további aukciókkal.

2010. szeptember. 20

Jótékonysági művészeti A U K C I Ó az autizmussal élők megsegítésére

A Concorde Csoport és az értelmileg sérült, illetve autista fiatalok ellátását végző lakóotthonok támogatására létrejött Mosoly Otthon Alapítvány (MOHA) két évvel ezelőtt egy úttörő vállalkozást indított el a Fogadj be! programon keresztül. Ennek első fő eseménye egy aukció volt, mely 2008-ban fiatal képzőművészeket, lakóotthonokat és mecénásokat kötött össze három évre szólóan, sok esetben intenzív kapcsolatot létrehozva a résztvevők között. Idén a több lakóotthonban ennek nyomán kibontakozó rendkívüli alkotómunka eredményeit, tehát közvetve
a Fogadj be! program első gyümölcseit bocsátjuk árverésre ugyanabból a célból: a művészeten keresztül kívánunk közelebb kerülni és aktív szerepet vállalni a segítséggel élők életében. Az autizmussal élő fiatalok alkotásai Tarr Hajnalka képzőművész segítségével kaptak szárnyra, és olyan erős vizualitást képeznek, mely több intézmény figyelmét is felkeltette: „A konkrét birodalma” cimmel rendeztek a Miskolci Galériában egy nagysikerű kiállítást a közös munka eredményéből, amit 2011. májusában egy újabb tárlat követ a Magyar Nemzeti Galériában. Az aukcióra bocsátott alkotások különleges értéket képviselnek. Rendkívüli erejük van, mert kifejezőek anélkül, hogy készítőik célja az önkifejezés lett volna. Vizualitásukban újszerűek, kirobbanóak és szokatlanok, pedig a folyamat közben éppen a rajzolás tevékenysége adta biztonság az, amit az alkotók keresnek. Számos szakértő valódi műalkotásként kezeli ezeket és a hasonló munkákat, míg mások inkább relativizáló értelmezéssel fordulnak hozzájuk. Bármelyik táborhoz is húz a szívünk: az kétségtelenül elmondható róluk, hogy érdekes és izgalmas kérdéseket vetnek fel a kortárs képzőművészet viszonyrendszerét tekintve. Tarr Hajnalka megfogalmazása szerint „ami minden műben bizonyossággal megjelenik, az a – számunkra– megdöbbentő koherencia és rendezettségre törekvés, ami e tehetséges fiatalok, felnőttek mindennapjait övezi. Azt is mondhatjuk, hogy egyfajta reflektív művészetet képviselnek – anélkül, hogy bármire reflektálni akarnának, és anélkül, hogy szándékukban állna művészetet létrehozni…”

A Concorde Csoport és a Mosoly Otthon Alapítvány „Fogadj be!” elnevezésű, fogadással egybekötött jótékonysági árverésére 2010. szeptember 26-án, vasárnap 18 órakor kerül sor a Műcsarnokban (Budapest XIV., Dózsa György út 37.)
Az est háziasszonya Krizsó Szilvia, az árverést Virág Judit vezeti. Az árverési tételek az esemény előtti héten megtekinthetők honlapunkon.


 
   
   
Mosoly Otthon
Közhasznú Alapítvány
Az Alapítvány székhelye:
1123 Budapest, Alkotás u. 50. A/6.

Központi telefon: 06 1 489-2300 E-mail: info@mosolyotthon.hu
Az Alapítvány bankszámlaszáma:
CIB Bank Zrt.
10700024-43767900-51100005
Mosoly Otthon Köshasznú Alapítvány adószáma:18260371-2-43
Designed by GABA67 2007. www.free-dimension.hu