Fogadj be egy művészt, fogadj be egy fiatalt! – Jótékonysági aukció fiatal képzőművészek és autista lakóotthonok javára
Zajos sikert aratott a Fogadj be! program első, 2008-as aukciója.
A Concorde Csoport és a Mosoly Otthon Alapítvány (MOHA) által hagyományteremtő céllal indított program első aukciója zajos sikerrel zárult: a jótékonysági árverésen összesen 76 millió forintnyi elkötelezettség született. A program fiatal kortárs képzőművészek valamint segítséggel élő fiatalok élet lehetőségein kivánt javítani, összekapcsolva két támogatást igénylő területet a szociális és a kulturális szférából.
A 2008. június 26-án a Műcsarnokban megrendezett jótékonysági aukción a neves kurátorokból álló bizottság által kiválasztott fiatal képzőművészek vevőre, egyben hosszú távú mecénásra találtak, s egyúttal autista lakóotthonok fennmaradásához is hozzájárultak. A „csomagokra” licitálók ugyanis egyszerre két ügyet pártfogolhattak: egy csomag megvásárlásával az aukción részt vevők a leütési ár feléért megvásárolták egy adott művész műveit, a másik felét pedig a kiválasztott otthonok egyike kapta. A vevő a program alapelveinek megfelelően vásárlásával egyben azt is vállalta, hogy még két éven keresztül biztosítja ugyanezt az összeget a kiválasztott művész jövőbeli műveinek megvásárlására és a lakóotthon számára. A program tehát a bevett gyakorlattal ellentétben nem egyszeri támogatást nyújtott, hanem hosszú távú elkötelezettséget hozott létre két olyan szférában, ahol napi anyagi gondok nehezítik meg az életet, s az egyik legnehezebb válság sújtotta időszakon segítette át az otthonokat és a művészeket.
Az árverés eredményeként 36 millió forintnyi támogatás még 2008-ban eljutott a kiválasztott fiatal képzőművészekhez és autista otthonokhoz, további 20-20 millió forint pedig 2009-ben és 2010-ben segítette munkájukat.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
|