Magyar Nemzeti Galéria C-épület, III. emelet,
Budapest, 2011. június 2 – szeptember 18.

"Sok autizmussal élő ember "vizuális gondolkodó". Én képekben
gondolkodom. Nem gondolkodom nyelv segítségével. A
gondolataim úgy mozognak a képzeletemben mint a
videofelvételek. A képek az "anyanyelvem" és a szavak csak a
második nyelvem." (Temple Grandin)

"Az autizmussal élő nem jelent embertelent, de idegent igen.
[…] a személyiségem érintetlen. Az egyéniségem sértetlen. […]
és egyáltalán nem kívánom, hogy kigyógyuljak magamból… […]
A mások hozzáállása a kérdés. A fogalmak meghatározása. A köztünk
való hidak építésébe fektetett munka." (Jim Sinclair)

A Magyar Nemzeti Galéria és a Mosoly Otthon Alapítvány együttműködésében megvalósuló Privát labirintusok a helyzetükből adódóan a társadalmi nyilvánosság perifériáján élő autista alkotók munkáihoz a kortárs képzőművészet néhány meghatározó képviselőjének művei közül válogat. Az egyenrangú felekként való közös szereplés nem azonosságokra, hanem a kortárs képzőművészet egyes kifejezési formáival való elgondolkodtató egybeesésekre, hasonlóságokra hívja fel a figyelmet. Az autista munkák blokkjait elválasztó – néha azokkal párba állított – kortárs művek a környezetükre is reflektáló, továbblépni segítő hivatkozási pontok. A hangsúly a művek közötti párbeszéd lehetőségének megteremtésén van, amely éppúgy vezethet a kortárs képzőművészetről alkotott vélemények árnyaltabbá tételéhez, mint az autizmussal kapcsolatos kép sztereotípiáktól való megtisztításához, pontosításához.

Az autizmussal élők esetében az esztétikai minőséget is hordozó – bár erre nem törekvő –, érzelmeket is mozgósító – bár azokat felkelteni nem kívánó – "ábrák", rajz-sorozatok célja nem az "önkifejezés". Inkább tekinthetőek egy maximális következetességre törekvő világrendezés és szabálykeresés dokumentumainak. A dolgok változékonyságát – "emberek, helyek, hangok és látványok zavarba ejtő, egymással kölcsönhatásban álló egyvelegét" – a meghatározott módon ismétlődő részletek ereje "semlegesíti". Ez az "életstratégia" – az elveszettség, a szorongás és a tehetetlenség érzésével szemben az állandóságért, a biztos támpontokért folytatott küzdelem – a "mi" világunknak is része. Sőt, mintha erre – az autizmussal foglalkozó írásokon és filmeken keresztül is – egyre több figyelem irányulna. Mintha az információrobbanás, illetve a fogyasztói társadalmat jellemző állandó megújulási kényszer miatt felgyorsult és egyre kiszámíthatatlanabb világ valamiképpen a saját problémáival és félelmeivel is szembesülne az autizmus kapcsán. Hiába eredményez – az autistákra általában jellemző – könyörtelenül pontosan és nagykapacitással működő emlékezet az általánosításra, elvonatkoztatásra való képtelenséggel együtt a "miénktől" gyökeresen eltérő gondolkodásmódot és információkezelést. Az autizmus néhány más ismertetőjele ennek ellenére képes megidézni a mindennapi életünket is szervező rituálékat, a művészeti tevékenységben való menedékkeresést: a repetitív tevékenységgel kordában tartott élet-projekteket. A kontrollálható világra való vágy általános érzésén túl pedig olyan a képzőművészeti alkotófolyamattal kapcsolatos kérdésköröket is felvet, mint az egyéni stílus feltételei, a színek és az érzelmek, valamint a rész és az egész kapcsolata, a motívum-sokszorozás és a térkezelés-használat, s mindezekkel összefüggésben az absztrakció különböző fokaihoz és módozataihoz, és egyáltalán a valósághoz viszony.

Ez a kiállítás – Sugár János szavaival élve – "empátiatréning" és "szolidaritási gyakorlat", ahol a néző akarva-akaratlanul döntési helyzetbe kényszerül: rajta is múlik, hogy saját tapasztalataira, élményeire, képnézési szokásaira is építve meddig próbál eljutni a "megértésben" a "másik" felé, s így a másik oldal kommunikációképtelensége mennyire törhető meg; mennyire hajlandó feloldani azt a modern művészet történetéből egyáltalán nem ismeretlen feszültséget, amely az alkotói oldal szándéka és a nézői oldal (be)fogadókészsége között fennállhat. Hiszen itt nem megfejthető, csak részben megsejthető az autizmussal élő ember világának magányossága, "ami messze meghaladja ennek a szónak a szokásos érzelmi értelemben vett jelentését. Inkább az élmények káoszában való jelentéskereséssel függ össze, amely intellektuális magányossággal párosul. Ez egyfajta metafizikai magányosság: mi – vele ellentétben – egy koordináta-rendszerben állunk, nem pedig a semmi közepén."
Az érintettség felfedezése – a megérteni akarás vágya – egy olyan lépés a másik irányába, amely, ha nem is egzakt válaszokhoz, de néhány új nézőponttal gazdagodva, saját magunk és környezetünk jobb megértéséhez nyithat utat, akár e műveken keresztül is.

A Magyar Nemzeti Galéria és a Mosoly Otthon Közhasznú Alapítvány együttműködésében megvalósuló kiállítás egy olyan közel négyéves folyamat legújabb állomása, amelynek éppúgy részei voltak az autista lakóotthonok támogatására szervezett Fogadj be! aukciók a Műcsarnokban (2008, 2010), mint az autizmussal élő felnőttek munkáiból a Miskolci Galériában (2010) megrendezett, A konkrét birodalma című tárlat.

A kiállítás kurátora Tarr Hajnalka képzőművész. A rendezésben, illetve a kísérő rendezvények szervezésében a Magyar Nemzeti Galéria részéről Százados László, valamint Sepsey Zsófia művészettörténészek vesznek részt.
A tárlaton a 17 autista alkotó mellett 9 kortárs képzőművész alkotása szerepel.

Autizmussal élő alkotók:

Bárdfalvi Zsolt (1991, Szimbiózis Alapítvány, Miskolc)
Blahó János (1963, Kalán néni kis kulcsa a pihenőkerthez Erdei Iskola Alapítvány, Csorvás)
Boukhezer Amine (1988, Szimbiózis Alapítvány, Miskolc)
Bőczi Csaba (1980, Szentbékkálla)
Farkas Ádám (1990, Budapest)
Fekete Márton (HÍD A JÖVŐBE Értelmi Sérülteket Segítő Alapítvány, Nyúl)
Horváth Szabolcs (1985, Élet-esély Autistákat Segítő Egyesület, Kozármisleny)
Kelemen Róbert (1983, Szimbiózis Alapítvány, Miskolc)
Kovács M. Mátyás (Esőemberke Egyesület, Szombathely)
Krejcsi Mária (1964, Élet-esély Autistákat Segítő Egyesület, Kozármisleny)
Lakatos Renáta (1990, Szimbiózis Alapítvány, Miskolc)
Pados Zulejka (1993, Magyarországi Camphill Egyesület, Velem)
Süvöltős Béla (1953, Miskolci Autista Alapítvány)
Tóth Dezső (1993, Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület)
Varga Máté (1978, Miskolci Autista Alapítvány)
Vreczenár Viktor (1975, Szimbiózis Alapítvány, Miskolc)
Zoltán Gábor (1986, Miskolci Autista Alapítvány)

Kortárs képzőművészek:

Igor és Ivan Buharov (Szilágyi Kornél /1971/ és Hevesi Nándor /1974/)
Csontó Lajos (1964)
Fekete Balázs (1957)
Fischer Judit (1981)
Fodor János (1975)
Szíj Kamilla (1957)
Tibor Zsolt (1973)
Várnai Gyula (1956)